Egy szép szelet nyers hátszín látványa már önmagában ínycsiklandozó számomra, hátha még elképzelem, amint az enyhén fűszerezett, középen még lájtosan rózsaszín húsba mélyesztem a kést, hogy leszeljem az első ízes falatot.
A marhasteak imádata nem oly régre nyúlik vissza a történelmemben. Nem voltam extrán húsimádó, sőt, volt időszak, amikor nem is kívántam egyáltalán a husit. Ezt annak is betudhatjuk, hogy egy időben a diéták miatt főleg csak csirkemellet fogyasztottam, és hát valljuk be, az azért elég uncsi. Így nem is csoda, hogy herótom lett tőle.
Pénteken munka után egyenesen a Lehel piac felé vettem az irányt. Beszereztem pár hozzávalót a Dirty Chai-hoz, meglátogattam a kedvenc zöldségesemet narancsért, tojásért, és egy szép darab gyömbért is a kosaramba tettem. Kedvenc "csirkés hentesem" már van, de hogy hol tudnék marhahátszínt szerezni, az kérdéses volt még számomra. Kétszer is körbejártam a húsos sorokat, míg végül ár-érték arányban a legmegfelelőbbet sikerült kiválasztanom. 1.470 Ft-ot fizettem 2 szép 20 dkg-os szeletért. Ráadásul egy nagyon kedves fiatal hentes-fiú szolgált ki. :) Látta rajtam, hogy még nem vagyok járatos a steak-sütésben és készségesen ellátott pár jó tanáccsal. Mondta, hogy akár 4 napot is hagyjam a pácban a husit, és elegendő 1,5-1,5 perc egy-egy oldal megsütéséhez.
Majdnem így jártam el, csak a 4 napot nem bírtam kivárni. 2 nap mustáros, cayenne borsos pácolódás után úgy döntöttem, megértek már, hogy létezésük egy következő szintjére lépjenek.
Kevés kókuszzsírt hevítettem, és amikor már elég forrónak tűnt, belefektettem a vörös szeleteket a serpenyőbe. A 1,5 percek simán megduplázódtak: 3-4 percig sütöttem a husik mindegyik oldalát, és így ízletes, középen még szép rózsaszín állagot sikerült elérni. Számomra így tökéletes a fűszeres kérges felszín, és belül még a hús naturális ízének egyvelege.
A tányérra fektetve sóztam csak meg a husikat, és egy nagyon egyszerű rukkola salátával (rukkola, újhagyma, kígyóuborka, lenmag, só, pár csepp citrom) tálaltam, hogy az ízlelőbimbóim csak a marhahús ízére fókuszáljanak.
Sok-sok puszit zsebeltem be ezután a vacsi után!
A tányérra fektetve sóztam csak meg a husikat, és egy nagyon egyszerű rukkola salátával (rukkola, újhagyma, kígyóuborka, lenmag, só, pár csepp citrom) tálaltam, hogy az ízlelőbimbóim csak a marhahús ízére fókuszáljanak.
Sok-sok puszit zsebeltem be ezután a vacsi után!
Steakvacsi |