Mostanra érett meg bennem ez a bejegyzés, pedig már egy ideje gomolygott bennem a gondolat, hogy sorokba öntsem a kétkedőknek és a kritizálóknak a véleményem.
Alaphelyzet: kantinban ebéd - viszem a kis dobozom, benne az otthonról hozott fincsi ebéddel, amit alig várok, hogy jóízűen elpusztítsak... vagy azért mert épp az egyik kedvencemet készítettem, vagy azért, mert valami újdonságot rejt a dobozkám, és iszonyú kíváncsi vagyok, vajon mit sikerült alkotnom. Imádok otthon a konyhában pepecselni, szerencsére tudok is rá időt szakítani, így lehetőségem van ezt-azt kipróbálni, kísérletezgetni. Egy-egy elsózott alkalmat nem számítva, eddig mindig sikerült valami issstenit alkotnom a gáztűzhelyen. Többiek: van aki otthonról hozza, van aki a menüből választja ki az ebédjét, ki egészségesebbet, ki kevésbé, ki botrányosat - mindenkinek szíve joga, épp mit. Az Ő teste, az Ő élete, én pedig nem vagyok szamaritánus, vagy bárki, aki megmondjam, mások mit csináljanak, és mit ne. Na eddig rendben is volnánk... már épp ott tartok, hogy pár fincsi falat lecsúszott a torkomon, amikor kezdődik a vesszőfutásom (elnézést, sarkítok, és a következőkben egy alkalomba sűrítem az összes eddigi incidenst)...
"Mit hoztál ma?" - Ezzel a kérdéssel nincs semmi bajom, szeretek rá válaszolni, mert imádom ezt az életmódot, és ha bárkinek is kedvet hozok hozzá, az csak jó. Hozzáteszem, eljutottam oda, hogy csak akkor beszélek erről, ha kérdeznek!
"Miért, mi baj van a BORSÓ-val?" - Megpróbálom, elmagyarázni, de mivel nem vagyok szakértő, sem doktor, nehezen adom át mindazt, amit olvastam, miszerint tartalmaznak a hüvelyesek egy olyan anyagot, amely konkrétan mérgezi a vért, arról nem beszélve, hogy puffaszt, stb., stb.
"Ha nem eszel gabonát, akkor mivel helyettesíted a kenyeret?" - Semmivel. Nem eszem kenyeret - már paleo életmódom előtt elhagytam. Egyszer-kétszer csináltam paleo kenyeret, fincsi volt, de nem nagyon tudtuk hasznosítani.
Hozzáteszem, ezekkel a kérdésekkel idáig nincs is nagy baj - max annyi, hogy jól esne úgy ebédelnem, hogy nem kell elemeznem, csak élveznem azt, amit elfogyasztok.
Amik zavarnak, azok most következnek!!!
"De te most rizst eszel, az is gabona, nem??, Akkor hogy is van ez?" - Na itt az esetek többségében felmegy a pumpa... Amikor konkrétan látom a kíváncsiságot és az érdeklődést az arcokon, akkor semmi gond, szívesen elmondom, de sajnos legtöbbször ott látom a "rajtakaptunknemvagytökéletestesemmitpapolszittnekünk" önelégült mosolyt a kérdező arcán. És részben igaza is van - nem vagyok tökéletes, nem tartom 100%-osan be a paleo életmódot, sőt, heti egyszer még konkrétan bűnözök is, nem is akármit - 2-3 szelet pizzát - ez a gyengém. De térjünk most még vissza a rizsre: az esetek 80%-ban, amikor rizst eszem, az azért van, mert este 99%, hogy edzeni fogok...nem lötyögni, zsírégető pulzustartományban gyorsgyalogolni, vagy lesétálni plusz egy buszmegállót, nem, EDZENI fogok, kibebaszottul ki fogok lépni a komforztónámból, és még nem vagyok annyira erős, és nem olyan nagy még sajnos az állóképességem, hogy az ehhez szükséges energiát (ch-t) a gyümölcsökből és a zöldségekből összeszedjem (amelyek egyébként pont elegendőek egy átlagos hétköznaphoz). A maradék 20%-ban pedig egyszerűen csak megkívánom... igen, ember vagyok, shit, nem egy robot, amit beprogramoztak... Ha Te, kedves Kérdező, ez alapján úgy ítéled meg, hogy jár az önelégült mosoly, csak tessék, de elárulom, én még azzal a kb. 40-50 g rizsem elfogyasztásával sem ártok annyit a szervezetemnek, mint Te, aki konkrétan SEMMIT nem teszel azért, hogy egészségesebb légy. És tudod, ez a Te dolgod, nem érdekelne, csak hagynál engem lógva...
Múltkor egy ilyen ebédidőben történt beszélgetésnek volt egy érdekes zárómondatfélesége...épp egy kérdésre válaszolva meséltem, hogy előző nap vacsorára palcsintát ettünk, amikor a mellettem ülő kolléga megszólalt: "Na, de milyen lehetett az a palacsinta? Biztos nem olyan, mint az igazi..." Majd még ezt követően elhangzottak olyanok is, hogy "valamiben meg kell halni, de addig is jókat eszem"... Ezek voltak azok a mondatok (a cseppek abban a bizonyos pohárban), amik végleg kiakasztottak, és eldöntöttem, hogy ezentúl fent eszem meg az ebédemet... Már nem vagyok türelmes... nem semmi válaszok akadtak ugyanis hirtelen a nyelvem hegyén, és csak kevesen múlott, hogy azok hangosan el ne hagyják a számat.
Igen, valamiben meg kell halni - de nem mindegy, hogy mikor. Hogy megéli-e az ember az unokáit, neadjisten még játszani, vigyázni is tudjon rájuk.
"...de addig is jókat eszem!" - mert én ugye szart eszem, és mindennek fűrészpor íze van, és száraz, és ehetetlen, jajj szegény Katika! (azt hiszem ez a fél mondat volt csak istenigazán, ami felhúzott) A sajnálat az iránt, hogy én biztos hiányt szenvedek finomságokból, és milyen bolond vagyok, hogy magam döntök így, hogy ezekről lemondok. Nos, ki kell ábrándítanom azokat, akik így gondolták: a palacsintám, még a 75 éves édesapám szerint is finomabb, mint amit eddig evett (márpedig őt semmi újdonságra nem lehet rábeszélni, erre sikerült, és nagyon örültem neki - anyukám kért is egy kis egységcsomagot, amiből elkészítheti). Minden esetben jól lakok, és azt bizton állítom, hogy a menzainál százszor különb ízekkel boldogítom magam nap mint nap. Szóval, köszönöm, de inkább én sajnállak Titeket. :) (Akinek nem inge, kérem, ne vegye magára, jó?)
És még egy gonosz gondolat, észrevétel: eddig csak olyanoktól tapasztaltam bármiféle rosszindulatot felém, akik általában betegeskednek, és bőven van súlyfeleslegük, és mindezek megváltoztatására nem tesznek semmilyen kísérletet - vagy ha mégis, kudarcot vallottak vagy a kitartás hiánya, vagy valami elcsépelt, rossz módszer választása miatt.
De peace van, mindenki élje úgy az életét, ahogyan jól esik, viszont mások frusztráltsága miatt nem szeretnék többet célkeresztben lenni - valószínűsítem, tükröt tartok eléjük, amit legszívesebben dirib-darabra történek, mert nekem sikerül, vagy legalábbis úton vagyok a siker felé, ők viszont feladták. Sajnálom, de nem kérek elnézést, amiért én merek más lenni, és merek változtatni, és végre az életben valamihez kitartásom is van!!!
 |
Szegény Kata&Laci épp palacsintázik - ugye látni mennyire szenvednek? :)
(A töltelék nem túró, de annak látszik és az íze is olyan - tojásfehérjéből készült) |
Eddigi legkeményebb invertált evezésem volt a hétfői. Egészen előre mentem - azaz növeltem a gyakorlat nehézségét. A fekvőtámasz első körében még bemelegítésként a falnál nyomtam 15-öt, utána viszont az íróasztalnak támaszkodva 10-eket. Érzem a fejlődést magamban, nem kicsit. Már csak 75 cm és a földön fogok fekvőtámaszozni... remélem érzitek az öniróniát. :) Viccet félretéve, tényleg erősödök, és ezek az apró változások, változtatások is nagyon-nagyon tudnak motiválni.
Eddigi legkeményebb invertált evezésem volt a hétfői. Egészen előre mentem - azaz növeltem a gyakorlat nehézségét. A fekvőtámasz első körében még bemelegítésként a falnál nyomtam 15-öt, utána viszont az íróasztalnak támaszkodva 10-eket. Érzem a fejlődést magamban, nem kicsit. Már csak 75 cm és a földön fogok fekvőtámaszozni... remélem érzitek az öniróniát. :) Viccet félretéve, tényleg erősödök, és ezek az apró változások, változtatások is nagyon-nagyon tudnak motiválni.
Székrelépegetésről és csípőtolásról nem teszek fel képet, mert... nem. :) Már az ugrókötelezés is túl van minden határon.... na de maradjon.
